Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sejtmegújító szérum és 2 perces ránctalanító krém tesztelése

Néhány hete szerződést kötöttünk az egyik leggyorsabban fejlődő amerikai kozmetikai céggel többek közt az arcbőrt teljesen megújító, őssejttechnológiával előállított sejtmegújító krémjének a magyarországi népszerűsítésére és forgalmazására.

73_eves_4_honap_utan.jpg

A forgalmazó céget 2009.-ben alapították az USA-ban. Fejlődésével kapcsolatban fontos tudni, hogy a forgalmazott termékek hatékonyságának köszönhetően ez a cég 6 év alatt lett 1 milliárd dolláros forgalmú cég, tehát ugyan olyan gyorsan, mint pl. a Facebook. (A Google 5 év alatt érte el ugyan ezt.) Tehát joggal mondhatjuk, hogy a világ élvonalába tartozó kozmetikai termékekről van szó. Sőt a sejtmegújító krém amellett, hogy az összes jelentős kozmetikai minősítéssel rendelkezik, a kóser és halal minősítéseket is megkapta. Az egyedülálló őssejttechnológiát alkalmazó előállítási technológiája pedig szabadalmi bejegyzés alatt áll.

ranctalanito_szerum1.jpgEzeket a termékeket családi és szűk baráti kőrben már két hónapja teszteljük. Tapasztalataink egyértelműen megerősítik, hogy amit az amerikai és kínai alkalmazásokról olvasunk, igazak. Több divat és kozmetikai folyóirat számolt be arról, hogy a sejtmegújító krém hatására 1-4 hónap alatt 10-15 évet fiatalodott az alkalmazók arcbőre. A ráncok nagy része eltűnt, az arcbőr nagy mértékben visszanyerte rugalmasságát, ha voltak pattanások, azok felszívódtak, sőt sokaknak az arcukon lévő foltok is elhalványodtak, eltűntek.

pattanasok_ellen.jpgA gyártó most töredék áron 25 db 1 hetes teszt csomagot bocsátott rendelkezésünkre annak érdekében, hogy nagyobb számú ember próbálhassa ki az őssejttechnológián alapuló sejtmegújító krémet. Elhatároztuk, hogy most már nem csupán az általunk kiválasztott emberek tapasztalják meg arcbőrük megújulását, ezért több fórumon meghirdetjük, hogy a következő linken jelentkező emberek közül az első 25 önköltségi áron kipróbálhatja a sejtmegújító krémünket.

Emellett aki szeretné, önköltségi áron kipróbálhatja azt a rendkívül hatékony szemránctalanító krémet, amely mindössze 2 perc alatt eltüntetheti a szem alatti ráncokat és karikákat, és amelynek hatása néhány órán át tart.

Ha szeretne részt venni az orvostudomány csúcsát jelentő krémek tesztelésében, kérem válassza ki, hogy melyik terméket próbálná ki:

Ez most pontos cím nélküli igényfelmérés. Ha időben jelentkezik és bekerül az első 25 tesztelő közé, akkor e-mail-ben fogunk egyeztetni a termék átvételi módjáról és a részvételi díj rendezéséről. A tesztelés semmilyen kötelezettséggel nem jár, csak azt kérjük, hogy csináljon magáról a teszt előtt és után fényképet (amit természetesen nem kell elküldenie nekünk), és csak írja le e-mail-ben, hogy milyen változást tapasztalt.

 

 
 
Email:*
Név:*
Termék (válasszon)*
Település*